szívünkben az első

fejlődő budavár

Kedves érdeklődő!

Ezen az oldalon hiteles tájékoztatást kaphat az I. kerületi projektekről, fejlesztésekről, és a kerületi turistabusz-koncepció kidolgozásáról. 
A Mészáros utcai buszparkoló terveit felfüggesztettük, de a célt, hogy rendezzük a kerületi turistabusz-káoszt, nem engedtük el. További egyeztetéseket folytatunk, lakókkal és szakértőkkel arról, hogy hogyan tudnánk egy még élhetőbb, fejlődő Budavárat kialakítani. 

Nekünk a kerület az első!

Amikor a Mészáros utcai buszparkoló megvalósításáról döntöttünk, az a cél vezérelt bennünket, hogy mentesítsük a Várat, a Gellérthegyet és a kerület egészét a pandémiát megelőző turistabusz-káosz alól, amikor naponta több száz busz hajtott be és keringett a kerületben – szabályozatlanul, füstöt pöfékelve, közlekedési káoszt előidézve. 

 

Az elmúlt hónap során megannyi lakossági és szakmai egyeztetést folytattunk a projekttel kapcsolatban. Ezek során számos valós aggodalmat és felvetést hallgattunk meg és építettünk be a tervezési folyamatba. Ugyanakkor több olyan támadással is szembesültünk, amelyek ezeket az aggályokat politikai célokra és félelemkeltésre használták fel. 

 

Közben a MÁV-val való hosszas egyeztetést és a testületi döntést követően az általam aláírt szerződést a MÁV,  ígéretei ellenére – nem ismert okokból – a mai napig nem írta alá. Mivel ekkora jelentőségű beruházást ilyenfokú bizonytalanságban nem lehet előkészíteni, a mai napon visszakértem a tervezett buszparkoló területére vonatkozó bérleti szerződést a MÁV-tól. Egyúttal pedig a buszparkoló előkészítési munkáit határozatlan időre felfüggesztettük.

 

Meg vagyok győződve arról, hogy buszparkolóval az egész kerület nyerne, és nem csak az évi több száz milliós nagyságrendű – a kerületre fordítható – bevételt, amit a parkoló előzetes számításaink alapján termelne. Évtizedek óta súlyos gondokat okoz a turistabuszok parkoltatásának problémája, és erre a szakértői elemzések szerint is az önkormányzat által támogatott elképzelés a jó megoldás. 

 

Ugyanakkor az önkormányzat elkötelezett abban, hogy olyan megoldás szülessen, ami nem növeli a környék zaj és légszennyezését, és bírja a kerület lakóinak támogatását. Ezért a hatásvizsgálatok elkészülése előtt a területet nem vesszük bérbe. A következő időszakban méréseket és vizsgálatokat végzünk, valamint folytatjuk az egyeztetéseket – fővárosi szinten is – a turistabusz-helyzet javítása érdekében.

V. Naszályi Márta
Budavár polgármestere

Összefoglaló

Megoldás egy évtizedek óta megoldatlan problémára

Turistabuszok az I. kerületben

A Vár-turizmus évtizedek óta komoly kihívás a kerületnek. A Várnegyed Magyarország egyik leglátogatottabb turisztikai helyszíne, kerületünk bevételeinek nélkülözhetetlen eleme. Ugyanakkor a jelentős számú turistabusz parkoltatásának kérdését nem halogathatjuk. A pandémia előtt évi 5-7 millió turista érkezett a Várba. Volt olyan nap, amikor közel 300 busz érkezett emiatt az I. kerületbe. A járművek többsége kétszer ment fel a Dísz térre, miközben a Várkert Bazár, illetve a Dózsa György tér környékén várakozva lehetetlen helyzetbe hozták az ott élőket. A környék közösségei évtizedek óta kérik a probléma megoldását, amit a korábbi kerületi vezetéssel ellentétben orvosolni kívánunk.

Az igazi megoldás: egy célzott buszparkoló

Önkormányzatunk a lakossági panaszok miatt megvizsgálta a lehetőségeket. Ennek során egyértelművé vált: a Budai Várba és a Gellérthegyre látogató turista buszok számát csökkenteni kell. Ugyanakkor nem lehet cél a turizmus ellehetetlenítése. (A turizmus a kerületi bevételek egyik alappillére, és egyben az ország érdeke is.) A szükséges megoldás egy célzottan kialakított buszparkoló, ahol magunk határozhatjuk meg az érkező járművek számát és környezetvédelmi besorolásukat.

Rozsdaövezetből rendezett tér

Alapos mérlegelés után a Mészáros utcában, a MOL benzinkút utáni tengődő, elhagyatott ipari szakaszt választottuk, melyet az önkormányzat bérbe tud venni a vasúttársaságtól. Ez a helyszín nem csak azt teszi lehetővé, hogy egyszer s mindenkorra megszüntessük a turistabusz-káoszt, de azt is, hogy az elhanyagolt ipari területet rendezett zöldterületté alakítsunk és közösségi célokra használjuk.

A káosz vége

A célzott buszparkoló kialakításával az önkormányzat végre a saját kezébe veheti az ügy rendezését. Megszűnik a kaotikus állapot. Betartatjuk az előírásokat ( környezetvédelmi besorolás, motor leállítás, stb.) Csak annyi buszt engedünk be, amennyit meghatározunk. Előzetes időpontfoglalást vezetünk be, hogy hektikus csúcsidőszakok helyett, fenntarthatóan alakuljon a forgalom.

Megtérülő fejlesztés

A fejlesztés nem önmagáért jön létre. Előzetes számítások szerint a buszparkoló éves szinten akár 600 millió forint bevételt jelenthet a kerületnek. Az összeget szeretnénk úgy felhasználni, hogy a Mészáros utca környékének közösségére is figyelmet fordítunk. Fejlesztéseket, parkosítást - illetve a kerületi szociális intézmények támogatását tervezzük.

Látványtervek

Idővonal

Alpolgármesteri felhatalmazás

Alpolgármesteri felhatalmazás, hogy tárgyaljon a Magyar Állammal, Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel, és a MÁV Zrt-vel; készítessen részletes megvalósíthatósági tanulmánytervet

Tervek ismertetése

A Budavári Önkormányzat ismerteti a terveket (online és a Várnegyed újságban)

Lakossági egyeztetés

Lakossági egyeztetést hívunk össze online fogadóóra formájában

Egyeztetés kerületi civilekkel

Online egyeztetést folytatunk a kerületi civilekkel

MÁV szerződés aláírás

Online egyeztetést folytatunk a kerületi civilekkel

Indikatív árajánlat bekérése a tervezésre

Indikatív árajánlat bekérése a tervezésre: közlekedési terv, épületfelújítási terv, tájépítészeti terv (hatásvizsgálatok)

Újabb lakossági egyeztetés

 A hatásvizsgálatok közzététele után újabb lakossági egyeztetést hívunk össze

Beszerzési eljárás indítása a tervezésre
Terveink szerint megnyithatjuk a parkolót

Részletes tervek, tanulmányok és levelek

Kérdések és válaszok

A buszok most bejönnek a belvárosba. Ehhez képest született egy megoldás, ami radikálisan csökkenti az ide érkező buszok számát és az általuk okozott terhelést.

 

Hosszútávon a városon kívül elhelyezett terminálok és a jól szervezett kötöttpályás közlekedés a megoldás a városba érkező turistabuszok számának csökkentésére – ezért vagyunk ebben partnerek a Fővárosi Önkormányzattal és a BFK-val. Viszont rövidtávon szükségszerű, hogy rendezzük a kerületbe érkező buszok ügyét – akár ideiglenesen is. Erre a legalkalmasabb helyszín a Mészáros utcai, elhagyatott rozsdatemető és a mellette lévő, jelenleg is parkolóként üzemelő terület.

A buszparkolóval az önkormányzat saját kezébe veszi az ügyet. Annyi busz jön be, amennyit engedünk, olyan, amilyet engedünk, egyéb előírásokat is meghatározhatunk (környezetvédelmi besorolás, motor leállítása, magyar idegenvezető foglalkoztatása stb.)

A saját buszparkoló megtérülő beruházás, a buszok parkolási díja az önkormányzat bevételét növeli.

 

A pandémia előtti időszakban évi 5-7 millió turista érkezett a Várba. Ez az ágazat tehát nagy mértékben hozzájárul a főváros és a kerület jólétéhez, fejlődéséhez. Szükségünk van erre a bevételre, ugyanakkor a „túlturizmus” jelenségét kívánjuk visszaszorítani.

Nem fog – de ez nem is cél. Ugyanis a buszparkoló csak eszköz arra, hogy szabályozzuk a kerületbe érkező turistabuszok számát. Annyi busz jöhet, amennyi elfér a parkolóban. Előzetes időpontfoglalással jöhetnek majd, ami az időbeni arányos elosztást szolgálja, a napi csúcsidőszakok  helyett.

Kamera– és parkolási regisztrációs rendszer fogja biztosítani az idősávok és parkolási idők betartását.

A most következő tervezési szakaszban szimulációs vizsgálatok készülnek. Csak olyan tervet fogadunk el, ami garantálja, hogy nem nő a forgalom, a légszennyezés és a zaj a környéken.

A Dózsa György téren a park egy részébe vágtak be a buszparkolóért. Ráadásul ide a kerületen keresztül lehet eljutni. A most tervezett parkoló egy rozsdaövezetet rehabilitál.

Amikor egy problémát kezelni akarunk, meg kell jelölnünk az arra leginkább alkalmas területeket. Egy belvárosi kerületben a felhagyott ipari területek, rozsdaövezetek fejlesztésével tudjuk a közlekedési és buszparkolási problémát kezelni.


Nagyon fontos kérdésnek tartjuk, és nem akarjuk figyelmen kívül hagyni, hogy a buszparkoló építésének jelentősége van a közelben élők számára. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ne nehezítsük meg mindennapjaikat. Abból a jelentős bevételből pedig, amit a beruházásból nyerne a kerület, és amely már 15%-os kihasználtság mellett fedezi az üzemeltetés költségeit, pedig kiemelten a környéken élőket érintő fejlesztéseket részesítenénk előnyben. 

A Mészáros utca forgalma elsősorban azért nagy, mert keresztül árad a kerületen a kelet-nyugati napi hivatásforgalmi ingázás, ami a Lánchidat használja.. A Lánchíd lezárása után ez az átmenő forgalom nem erre halad majd, ezért a Mészáros utca forgalma várhatóan jelentősen csökken. A tervezési folyamatban benyújtott hatástanulmányok gondoskodnak arról, hogy többféle forgatókönyvre is felkészüljünk, és úgy alakítsuk ki a parkolót, hogy ne okozzon dugókat a környéken.

A megvalósíthatósági tanulmányterv vizsgálatai alapján működőképes lesz így a csomópont. De a következő időszakban készülő részletes tervekhez teljeskörű forgalmi szimuláció is készül, amiben bizonyítani kell, hogy a csomópont kialakítása működőképes. Csak akkor kezdünk bele a kivitelezésbe, hogy ha az előzetes szimulációk és vizsgálatok igazolják a projekt előnyeit.

Megtiltjuk, hogy az I. kerületben a parkolón kívül várakozzanak buszok. Ezt az önkormányzat rendelettel tudja szabályozni. Jogosultak vagyunk megtiltani a buszoknak a parkolón kívül eső parkolást.

A kormány döntött úgy, hogy  Testnevelési Egyetemhez kapcsolódó sportlétesítmények és parkok nem valósulnak meg a területen.

 

Az érintett területen nem lehet jelentősen változtatni. A síneket sem szedhetjük fel, mert ezekre számít a magyar állam a Déli pályaudvar valamikori átépítésénél. Így olyan burkolatot teszünk le, amely visszabontható. Ugyanakkor fontos célunk, hogy a parkoló megépítése során minél nagyobb zöldfelületet alakítsunk ki.


A kerületi önkormányzat segíti a vállalkozásokat. Elsők között voltunk, akik helyiségbérleti díj és teraszhasználati kedvezményt adtak a kerületi vendéglátóhelyeknek.

 

Ugyanakkor a kerületi vállalkozások jelentős része a turisták jelenlétére alapoz, éppen ezért célunk, hogy az ide látogató turisták minél több minőségi időt töltsenek a kerületben. zajvédett, elkerített parkoló segítségével és elektromos körjárat kialakításával ezt fenntartható és biztonságos módon tehetik.

Az Önkormányzat nem indíthat tervezési és építési közbeszerzési eljárást olyan területre, amely nem az övé, vagy nincs hosszú távú bérleti szerződése. A bérleti szerződéssel kötjük le a területet, hogy azon olyan fejlesztés valósuljon meg, ami a kerületiek érdeke.

Nem fogják. A közterületen nem írhatjuk elő, a sofőröknek, hogy mit csináljanak a járművekkel, de a a parkolóban igen: megtiltjuk a parkolóban motorok járatását.

Várhatóan 2021. júniusában fognak elkészülni a tanulmányok. Célunk a helyiek  bevonása a projektbe – ezért a megvalósíthatósági tanulmány elkészültével lakossági egyeztetést hívtunk össze.

A buszparkoló kifejezetten a kerületbe érkező turistabuszok parkolására jelent választ, ez tartozik a kerület hatáskörébe.

Éppen a buszparkoló rendszere teszi lehetővé, hogy előírjuk regisztrált magyar idegenvezetők alkalmazását, amivel a szakmát védjük és biztosítjuk. Célunk, hogy a magyarországi szakmai szereplőket előnyös helyzetben részesítsük. Éppen ezért folyamatosan egyeztetünk a tervekről a MABEUSZ-al, a Magyar Beutaztatók Szövetségével is.

Akkor annyi buszt engedünk be, amennyit a hatástanulmány előír. A maradék helyeken parkosítunk, vagy például személygépkocsi-parkolót alakítunk ki, így könnyítve az ALDI előtt kialakult gépkocsi-káoszt.

Küldje el nekünk a projekttel kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit!